Coaching ÉS nyelvtanulás? Persze!

Lassan három éve izgat a kérdés,hogyan tudnám minél hatékonyabban összehozni azt a két területet, amit szívvel-lélekkel szeretek csinálni: a (nyelv)tanítást és a coachingot. Természetesen nem tudom félretenni soha a bennem élő coachot az órák alatt sem, de eddig leginkább akkor jött elő, amikor időbeosztásról, tanulási technikákról, vizsgadrukkról volt szó. 

November közepén vállalati nyelvoktatási konferencián vettem részt. Nagyon fontos és hasznos nap volt (vállalati) nyelvtanárként, magántanárként, coachként egyaránt. És a nap végén, mikor hazafelé vonatoztam, már össze is álltak a körvonalai annak, amit jó ideje keresek: hogyan lehet egy „átlagos” nyelvvizsgára, érettségire, bármire készülést tudatosan coaching-szemlélettel felépítve végigvinni?

 

 

coaching esnyelv 03A GROW-modell

Aki már találkozott valamilyen formában coachinggal, jó eséllyel összefutott a GROW-modellel is, hiszen az Graham Alexander és John Whitmore által kidolgozott modell nagyszerűen alkalmas bármely probléma feltárására, célkitűzésre és a cél eléréséhez szükséges stratégiák megtalálására. Ezt a modellt használják a vállalati nyelvoktatásban is azokban az esetekben, ahol konkrét, rövid távú cél megfogalmazható (pl. egy prezentációra való felkészülés, tárgyalás, stb.), ezt a modellt választottam én is a saját tanítványaim céljainak világosabbá tételére.


Hogyan is néz ki a gyakorlatban?

A GROW (mint a coachingban annyi minden) egy betűszó, amellett persze, hogy megvan a saját jelenétése is: növekedés, fejlődés. Egy óra alatt alaposan szétszedjük.:)

G- Goal, vagyis a nagybetűs cél, amiért együtt dolgozunk. A „nyelvvizsgázni szeretnék” még csak kisbetűs, konkretizálni kell, hogy legyen tétje és meg tudjuk találni az utat, ami elvezet coaching esnyelv 01odáig. Ez lehet pl. „komplex B2 nyelvvizsga X nyelvvizsgaközpontnál 2019 májusában”, vagy akár „sikeres középiskolai felvételi 2019. januárjában”, a lényeg, hogy legyen konkrét, legyen dátummal ellátva. (Hogy milyen a jó cél, arról itt olvashatsz.)

 

R-Reality, vagyis mi a valóság, mik a tények, amikkel dolgozunk? Hova teszed a (nyelv) tudásod egy 1-10 skálán? Mi az, amit már tudsz? Mi az, amit már elértél? Ha van egy érettségid, lehet az 10 évvel ezelőtti is, vagy akár még régebbi, akkor nem igaz, hogy „nem tudok semmit”. Ha mondjuk a 10 az a cél, amit épp el kell érnünk (pl. a B2 nyelvvizsga) és te 4-et adsz magadnak, akkor mi van a négyes fokozaton? Mi kell az ötöshöz? Mi a hatos és hogyan érheted el? Honnan fogod tudni, hogy előrébb léptél? Ezen a ponton nem sok helye van az érzelmeknek, nem számít, hogy „tanultam gimiben, de száz tanárunk volt és mindig elölről kezdtük”, vagy hogy „éltem kint 10 évet, de soha nem tanultam”, csak az, hogy mit tudsz.

És a másik, ami a valóság fontos része: mennyi idő van a vizsgáig? Hány hét? Az hány órát jelent velem? Mik a gyenge pontok? Mik az erősségeid?

O-Options, azaz milyen lehetőségek állnak a rendelkezésedre ahhoz, hogy elérd a célt? Jöhet egy alapos brainstorming, itt aztán tombolhat a fantázia és az érzelmek, felkerülhet a listára a „hozzámegyek egy némethez és csak az anyanyelvén beszélek vele az első perctől”, a „hüttében dolgozom végig a következő telet” vagy akár a német nyelvű tévéadás, filmek, könyvek, ne adj'isten még az is, hogy minden nap tanulok 10 percet. A végtelenségig bővíthető a lehetőségek listája, és ha elakadsz, ott vagyok én is, mindig akad pár használható ötletem. :)

coaching esnyelv 04

W-What? Mit fogsz tenni? Itt jön a képbe az, hogy a tanulóban tudatosul (ha eddig még nem történt volna meg), hogy ez bizony nélküle nem megy. Én adhatok egymillió oldalnyi anyagot, meghallgathatunk százezer szöveget, történhet bármi, ha ő nem teszi bele magát, akkor az a cél bizony távoli marad örökre. Nagyon fontos, hogy az előző pontban összeszedett lehetőségeket most próbáljuk reálisan mérlegelni. Magamról tudom, hogy hiába ígérem meg (akár le is írom, ha kell), hogy mindennap egy órát fogok edzeni, a negyedik napon már nem fogok. Vagyis már az ígérettel kudarcra ítélem az egész elhatározásomat és csak lelkiismeret-furdalás lesz a vége. Fölösleges. Jó eséllyel senki nem fog napi másfél órát tanulni, bármilyen teljesíthetőnek is tűnik. Épp ezért én inkább egy heti időkeretet határoztatok meg. Mennyi az, amit egy héten a némettel tudsz foglalkozni? 4 óra? Remek. Abból kettő le is van fedve magánórával. Már csak kettőt kell szétosztani öt napra. 24 perc/nap. Elég teljesíthetőnek tűnik. Mivel az opciókhoz nem mindenkinél ugyanazok kerülnek föl, annak a 24 percnek az eltöltése is sokféleképpen alakulhat.

Nagyon rövid idő alatt is azt látom, hogy érdemes rászánni egy órát erre és ennek tudatában folytatni a megkezdett utat vagy elindulni egy másikon. És amíg haladunk a kitűzött cél felé, addig a coach is dolgozik, nem csak a nyelvtanár.:)

Kövess a facebookon

Elérhetőségeim

Telefon:

+36 70 / 944-9671

Email: 

info@lifecoachingszeged.hu

Hasznos információk

Adatvédelmi szabályzat

Együttműködési megállapodás

Csatlakozz hozzám

facebooktwitterinstagram

googledribbbleyoutube